Alkotóheti program az Épített környezetünk fotós szemmel c. tantárgy építészmérnök hallgatói számára. Pálfy Sándor, Szentiváni János és Zsembery Ákos |
Az Építészettörténeti és az Urbanisztika tanszék közös alkotóheti programot hirdet meg az „Épített környezetünk fotós szemmel” c. tantárgy 45 építészmérnök hallgatója számára. A program célja a tantárgy keretében kiadott feladat minél magasabb színvonalon való teljesítése. Ennek érdekében a félév elején bemutatott és az Urbanisztika Tanszék honlapján elérhető „Város-Kép” c. előadás, amely a feladat pontos leírását tartalmazza , két további előadással egészül ki:
– Zsembery Ákos, az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék adjunktusának Esztergom város történetét bemutató előadása: 2017.04.10. (hétfőn) 9 órakor
– Szentiváni János fotóművész előadása a felvételek készítésének művészeti és technikai kérdéseiről: 2017.04.10. (hétfőn) 10 órakor
Az Alkotóhetet előkészítő előadások tehát hétfőn (április 10-én) délelőtt hangzanak el. A fénykép felvételek elkészítésére közösen (valószínűleg külön-busszal) utazunk Esztergomba 2017. április 11-én (kedden). A fényképek közös kiértékelése a következő nap (szerda) feladata lesz, kiegészülve a másnapi kiállításra való előkészületekkel.
Várjuk a jelentkezéseiteket az izgalmasnak ígérkező programra!