Duna Promenád

Duna Promenád (DANUrB):                                                                                                      

A Duna köti össze a legtöbb országot és népet a világon, így a partjain létrejött települések sokszínű hálózata egészen egyedi struktúrákat hozott létre, melyek kutatása és tervezése még rengeteg potenciált tartogat. A BME Urbanisztika tanszék 30 hónapon át vezeti 7 egyetem munkáját az EU DANUrB Interreg programjában, melyben Közép-Európa meghatározó folyójának kiaknázatlan értékeit keressük egy élhetőbb és vonzóbb folyóparti településhálózat létrehozása végett.

Az Urbanisztika tanszék DANUrB programhoz kötődő tárgyai megmutatták, hogy építész hallgatók munkái is sokat hozzá tudnak tenni egy ilyen nagyszabású nemzetközi diskurzushoz, így most tudományos TDK témákat hirdetünk egy DANUrB szekció létrehozása végett.

Várjuk azon hallgatók jelentkezését, akik egy Dunai Promenád településeihez köthető elemeit kutatnák, akár nemzetközi viszonylatban, akár egy-egy magyarországi teleülés vagy régió Dunai kapcsolatainak vizsgálatával.

A DANUrB programban résztvevő oktatók egyéni konzultációk során segítenek egy releváns TDK kutatási téma kidolgozásában, amely akár egy nemzetközi publi kációhoz is vezethet.

https://hu-hu.facebook.com/DANubeUrbanBrand/