Előadó: KÖRNER Zsuzsa PhD
Tárgyfelelős: KÖRNER Zsuzsa PhD
A tárgy kimérete: heti 2 előadás
Kreditpont értéke: 2
KÖVETELMÉNY: félévközi jegy
RÖVID TEMATIKA:
A tárgy elsődleges célja, hogy a hallgatóknak bevezetést adjon egy olyan témába, mely napjainkig az épÍtészettörténet viszonylag elhanyagolt területe volt. Az ipari forradalom után előtérbe kerülő akció jellegű lakásépítések elsősorban a vállalatok számára nélkülözhetetlen munkaerő megkötését, letelepítését szolgálták. Az egyes építtetők lakásakcióinak célja mindamellett eltérő volt, a vállalatok saját érdekei mellett új színfoltot jelentettek az állam és a városok lakásépítései, melyek a lakáshelyzet általános javítását célozták, s azok számára kínáltak új, szociális lakásokat, akik önerejükből nem tudtak megoldást találni lakásproblémáikra. Az egyes építtetők lakásépítési programjai, lakásminőségi elvárásai hatottak a telepek szerkezetére és megjelenésére. A tantárgy keretében bemutatjuk a II. világháború előtt létesített munkáslakások komfortszintjével és a lakások méretezésével kapcsolatos elveket. A telepek építését már 1945 előtt is befolyásolták az állami lakáspolitika részét képező támogatási formák. 1945 után – azáltal, hogy a szocialista országokban az állam lett a legnagyobb földtulajdonos és építtető, megváltoztak az építés feltételei. Az eltérő gazdasági, politikai helyzet miatt Európa fejlett országaiban és a szocialista országokban sajátos lakáspolitikai preferenciák és finanszírozási formák jöttek létre, összehasonlításuk révén elemezhetők azok a körülmények, melyek indokolják e két területen épített telepek építészeti karakterében
mutatkozó eltéréseket.